15 év, 15 történet, amit eddig nem meséltünk el senkinek: volt köztük szerencse, jó pár melléfogás, egy-két olyan pillanat, amikor nem tudtuk, lesz-e holnap, és rengeteg ember, aki nélkül ma nem tartanánk itt.
Ez ma az első.

LAPTOPSZAKI STORY, 15/1 — Zsolt
10 évesen elrontottam Édesanyám munkahelyi gépét. Így kezdődött minden.
1997-et írunk. A Windows 95 kb. 1.5 éve jött ki, a suliban még csak a 3.1-et láttam. Édesanyám munkahelyén ültem a gépnél, amin ő minden nap dolgozott.
Kattintgattam. Kíváncsi voltam. És persze elállítottam valamit. Amit ő nem tudott visszaállítani, és én sem tudtam visszaállítani.
Csak néztük a képernyőt, és másnapra ott voltak a határidős feladatai. Tudod, mi történt volna a legtöbb helyen? Büntetés. "Többé hozzá ne nyúlj!"
Szerencsére nem ez történt. A rendszergazda másnap helyrehozta, a főnöke pedig ezt mondta Édesanyámnak: "Szerintem vegyél neki egy saját gépet, ha ennyire érdekli. Ki tudja, talán egyszer informatikus lesz."
Pár hónapra rá, egy vasárnap délután hazaértem a nagyszüleimtől, beléptem a szobámba, és ott állt egy 486 DX2-es PC. A szüleim megvették részletre.
És ugye tudod, mi volt pár nap csodálat után az első dolgom? Feltelepítettem rá a Windows 95-öt. Floppyról. Egyedül. Nem azért, hogy játsszak, hanem hogy végre megtanuljam, mit rontottam el, és hogy kell használni.
Szóval, ott akkor, a fotóm hátterében látható 15. kerületi panel 8. emeletén alakult ki bennem az a mentalitás, ami azóta is elkísér:
Most még nem tudom, hogyan működik.
De meg fogom tanulni.
És rá fogok jönni.
Aztán a középiskola mellett jött az elektronikus zeneírás meg a diszkózás — innen ismertem meg a cégtársaimat, Tomit és Viktort.
Dolgoztam aztán egy gyárban, ahol sok száz laptopot javítottam, majd egy nagy magyar elektronikai cégnél, ahol az értékesítésbe tanultam bele.
Végül két konkurensnél is, egy-egy évet. Sokat tanultam tőlük, de azt is láttam, mit csinálnék másképp.
23 évesen meg voltam győződve róla, hogy lehet jobb, modernebb, “nyugatiasabb” szolgáltatást nyújtani. Hogy honnan jött a bátorság, hogy ezt egy huszonévesként nekem kell megcsinálnom vállalkozóként? Őszintén: magam sem értem.
2011 nyarán egy sörpadon ülve egymás kezébe csaptunk Tomival, az alapítótársammal: belevágunk. Megkerestük aztán Viktort is, hogy csatlakozzon.
Nem volt semmink, a nulláról indultunk. Felmondtam, és a lakáshitelre összespórolt pénzünket betettük egy cégbe, aminek még neve sem volt.
Ma 20+ fős csapat vagyunk, évente 50.000 ügyfélnek segítünk megoldani a laptopos problémákat, és mi vagyunk a Laptopszaki. A leghálásabb mégis azért vagyok, mert 15 év alatt én is együtt nőttem, tanultam, és fejlődtem ezzel a vállalkozással.
És ha ma üzenhetnék annak a fiúnak a panel 8. emeletén, ezt mondanám:
Bízz magadban, nyugi, sikerülni fog.
Nem tudsz újat tanulni úgy, hogy közben nem vagy kezdő.
Tök oké bénázni az elején. Csak kezdd el!
Holnap folytatjuk, a cégtársam Tomi történetével. ➡️
Nem tudsz újat tanulni úgy, hogy közben nem vagy kezdő.
Tök oké bénázni az elején. Csak kezdd el!
Holnap folytatjuk, a cégtársam Tomi történetével. ➡️
















