15 év, 15 történet, amit eddig nem meséltünk el senkinek: volt köztük szerencse, jó pár melléfogás, egy-két olyan pillanat, amikor nem tudtuk, lesz-e holnap, és rengeteg ember, aki nélkül ma nem tartanánk itt.
- A történet első részét itt találod: 15/1. rész - Zsolt - A nap, amikor a panel 8. emeletén eldőlt mi lesz belőlem
- A történet második részét itt találod: 15/2. rész - Tomi - Egy ismerős, egy kóla, és 20 perc, ami mindent megváltoztatott
- A történet harmadik részét itt találod: 15/3. rész - Hárman, 28 négyzetméteren. Fogalmunk sem volt, mibe kezdtünk.
- A történet negyedik részét itt találod: 15/4. rész - József körút 67.
A mai az ötödik.
LAPTOPSZAKI STORY, 15/5 — A legsúlyosabb hibánk (tanulságos)
2013-at írunk. Addig minden egészen rendben ment. Aztán egyszer csak megállt minden. Olyannyira, hogy két napig úgy nézett ki, hogy VÉGE. Nem túlzok.
Azt hittük, vége a cégnek, vége mindennek, amit két év alatt felépítettünk.
Tönkrement a winchester a szerverünkben. Egy darab merevlemez.
Azon futott a teljes webshop, minden munkafelületünk. MINDEN. Hiába nyitottuk ki az üzletet, semmit nem tudtunk csinálni, Excelben vezettük, milyen termékeket adtunk el.
Informatikusok voltunk — a szervert annak idején magunk raktuk össze. Utólag belátva: tapasztalatlanul.
A külső mentésünk? Hónapokkal korábbi, szóval ez azt jelentette volna, hogy több hónapnyi rendelés, fotó, termék, készlet, szervizmunkalap — minden elveszik.
Egyetlen mentőövünk volt: egy tartalék backup winchester a szerverben friss adatokkal. Aztán kiderült, hogy a hibás lemez AZT IS szépen felülírta. Hihetetlen, mennyi esély volt erre?
Tomi, az egyik alapítónk bement a szerverterembe és órákig küzdött.
És akkor — mert a sors nem elégedett meg ennyivel — megérkezett a NAV. Razzia. Hol máshol: pont abban a szerverteremben, ahol a mi gépünk is állt sok másik mellett. Egy torrentoldalt kerestek (és találtak), ami azt jelentette, hogy órákig nem tudtunk hozzáférni a saját szerverünkhöz sem.
Két napig semmi nem működött. Most már bevallhatom: volt egy este, amikor úgy feküdtünk le, hogy már elkezdtünk búcsúzkodni a cégtől.
Aztán egy drága adat-visszaállító szoftver végül kihúzott minket a gödörből. Soha nem felejtem el azt az SMS-t éjjeli 1-kor, amit Tomi írt:
LÁTOM AZ ADATOKAT!!!!
És most jön az, amiért ezt megírtam — tanulj egy informatikai cég egyik legnagyobb hibájából:
Ha az adataidról van szó,
a legveszélyesebb szám az EGY.
Egy merevlemez, egy hely, egy példány.
A munkád, a családi fotóid. Vagy akár egy egész cég működése.
Higgy nekünk, mi már tudjuk: nem az a kérdés, hogy tönkremegy-e.
Hanem hogy MIKOR.
Azóta magas szintre emeltük a mentési rendszerünket. De tudom azt is, hogy ebben a kérdésben az ördög soha nem alszik.
Holnap ezzel folytatjuk: IRÁNY KÍNA!
