Laptopszaki.hu Blog

15 év, 15 történet, amit eddig nem meséltünk el senkinek: volt köztük szerencse, jó pár melléfogás, egy-két olyan pillanat, amikor nem tudtuk, lesz-e holnap, és rengeteg ember, aki nélkül ma nem tartanánk itt.

• A történet első részét itt találod: 15/1. rész - Zsolt - A nap, amikor a panel 8. emeletén eldőlt mi lesz belőlem
• A történet második részét itt találod: 15/2. rész - Tomi - Egy ismerős, egy kóla, és 20 perc, ami mindent megváltoztatott
• A történet harmadik részét itt találod: 15/3. rész - Hárman, 28 négyzetméteren. Fogalmunk sem volt, mibe kezdtünk.
• A történet negyedik részét itt találod: 15/4. rész - József körút 67.

A mai az ötödik.

LAPTOPSZAKI STORY, 15/5 — A legsúlyosabb hibánk (tanulságos)

2013-at írunk. Addig minden egészen rendben ment. Aztán egyszer csak megállt minden. Olyannyira, hogy két napig úgy nézett ki, hogy VÉGE. Nem túlzok.

Azt hittük, vége a cégnek, vége mindennek, amit két év alatt felépítettünk.

Tönkrement a winchester a szerverünkben. Egy darab merevlemez.

Azon futott a teljes webshop, minden munkafelületünk. MINDEN. Hiába nyitottuk ki az üzletet, semmit nem tudtunk csinálni, Excelben vezettük, milyen termékeket adtunk el.

Informatikusok voltunk — a szervert annak idején magunk raktuk össze. Utólag belátva: tapasztalatlanul.

A külső mentésünk? Hónapokkal korábbi, szóval ez azt jelentette volna, hogy több hónapnyi rendelés, fotó, termék, készlet, szervizmunkalap — minden elveszik.

Egyetlen mentőövünk volt: egy tartalék backup winchester a szerverben friss adatokkal. Aztán kiderült, hogy a hibás lemez AZT IS szépen felülírta. Hihetetlen, mennyi esély volt erre?

Tomi, az egyik alapítónk bement a szerverterembe és órákig küzdött.

És akkor — mert a sors nem elégedett meg ennyivel — megérkezett a NAV. Razzia. Hol máshol: pont abban a szerverteremben, ahol a mi gépünk is állt sok másik mellett. Egy torrentoldalt kerestek (és találtak), ami azt jelentette, hogy órákig nem tudtunk hozzáférni a saját szerverünkhöz sem.

Két napig semmi nem működött. Most már bevallhatom: volt egy este, amikor úgy feküdtünk le, hogy már elkezdtünk búcsúzkodni a cégtől.

Aztán egy drága adat-visszaállító szoftver végül kihúzott minket a gödörből. Soha nem felejtem el azt az SMS-t éjjeli 1-kor, amit Tomi írt:

LÁTOM AZ ADATOKAT!!!!

És most jön az, amiért ezt megírtam — tanulj egy informatikai cég egyik legnagyobb hibájából:

Ha az adataidról van szó,

a legveszélyesebb szám az EGY.

Egy merevlemez, egy hely, egy példány.

A munkád, a családi fotóid. Vagy akár egy egész cég működése.

Higgy nekünk, mi már tudjuk: nem az a kérdés, hogy tönkremegy-e.

Hanem hogy MIKOR.

Azóta magas szintre emeltük a mentési rendszerünket. De tudom azt is, hogy ebben a kérdésben az ördög soha nem alszik.

Holnap ezzel folytatjuk: IRÁNY KÍNA!

15 év, 15 történet, amit eddig nem meséltünk el senkinek: volt köztük szerencse, jó pár melléfogás, egy-két olyan pillanat, amikor nem tudtuk, lesz-e holnap, és rengeteg ember, aki nélkül ma nem tartanánk itt.

• A történet első részét itt találod: 15/1. rész - Zsolt - A nap, amikor a panel 8. emeletén eldőlt mi lesz belőlem
• A történet második részét itt találod: 15/2. rész - Tomi - Egy ismerős, egy kóla, és 20 perc, ami mindent megváltoztatott
• A történet harmadik részét itt találod: 15/3. rész - Hárman, 28 négyzetméteren. Fogalmunk sem volt, mibe kezdtünk.

A mai a negyedik.

LAPTOPSZAKI STORY, 15/4 — József körút 67.

Szóval egy év alatt kinőttük a 28 négyzetmétert. És hova mentünk? Európa legforgalmasabb villamosvonalára. A Nagykörútra. Nagy céljaink voltak.

Romos. Lelakott. De a Corvin és az épülő 4-es metró között volt, a Stextől egy saroknyira — szóval tudtuk, hogy ez lesz a mi helyünk.

Jött hát újra a kétkezi felújítás, megint Tomi Édesapjával.

De az igazán nehéz rész most nem ez volt. Hogy értsd: Magyarországon 1,8 millió vállalkozásból nagyjából EGYMILLIÓ egyfős marad.

Egymillió. És tudod, miért?

Mert megtanulni, hogyan vegyél fel embereket, hogyan irányítsd őket, hogyan adj át feladatot, és minden hónap végén biztosan fizetést is tudj adni mindenkinek — na, ez egy hihetetlenül nagy kihívás. Keményebb, mint bármelyik szakma. Főleg huszonévesen.

(Bocsánat mindenkitől a kezdeti vezetői bénázásokért. Volt belőlük bőven.)

Szóval rájöttünk, hogy informatikusnak lenni egy szakma. Egy vállalkozáshoz ez kevés. Egy vállalkozáshoz vállalkozónak kell lenni.

Közben elkezdett kialakulni az első csapatunk — egyfős szerviz, háromfős értékesítés, egy kolléga a webshopon. Mi pedig eközben alapítóként 22-24 évesek voltunk.

Az első kollégánk, Nándi még a Baross utcába érkezett, és ma 14,5 éve van velünk. A cég működésének 95%-ában itt volt. Olyat egyszerűen nem tudsz tőle kérdezni, amit még nem látott.

Belülről ezek az évek kaotikusak voltak. De volt egy közös, minden nap kimondott igényünk: egyre jobb szolgáltatást nyújtani, és a legprofibb céggé válni a laptopszerviz és laptopalkatrész területén.

Az ügyfelek szerencsére egyre jobban számítottak ránk:

2012 — évi 40 millió forgalom.
2015 — közel 190 millió Ft.

Amit egy évben EGY HÓNAP alatt forgalmaztunk, azt három évvel később EGY HÉT alatt. Ezek az évek hihetetlenül intenzívek voltak.

Idén nyáron volt 14 éve, hogy a címünk változatlan: Budapest, József körút 67.

Csak ma már egy 20+ fős csapat vagyunk ?

Holnap folytatjuk: Irány Kína!

15 év, 15 történet, amit eddig nem meséltünk el senkinek: volt köztük szerencse, jó pár melléfogás, egy-két olyan pillanat, amikor nem tudtuk, lesz-e holnap, és rengeteg ember, aki nélkül ma nem tartanánk itt.

• A történet első részét itt találod: 15/1.rész - Zsolt - A nap, amikor a panel 8. emeletén eldőlt mi lesz belőlem
• A történet második részét itt találod: 15/2.rész - Tomi - Egy ismerős, egy kóla, és 20 perc, ami mindent megváltoztatott 

A mai a harmadik.

28 négyzetméter a 8. kerület, Baross utca 28-ban. Ennyiből indult a Laptopszaki. Galériával volt ennyi, ami azt jelenti, hogy ha valaki felállt odafent, be kellett húznia a nyakát.

Egy régi optikai üzlet volt előttünk, ahol évtizedekig egy idősebb bácsi dolgozott.

És most jön az a rész, amit senki nem lát a cégekből: a kezdetekben nem volt pénzünk. Pontosabban: fillérre pontosan annyi volt, amennyiből egy céget meg lehet alapítani. És aztán az is elment árukészletre, ügyvédre.

Szóval mit csináltunk? Mindent a saját kezünkkel újítottunk fel. Hetekig. Reggeltől estig. — Tomi Édesapja nélkül valószínűleg még ma is festenénk.

Emlékszem, az első árukészlet még a lakásunkba érkezett. A dobozok között aludtunk. (Ez a fajta „raktárkezelés” nem szerepel a tankönyvekben.)

2011. október 3.: Kinyitottunk. Pár óra, és jött az első vásárló. (Egy ismerős volt. Mindenki így kezdi, nem? ?)

Aztán lassan elkezdtek jönni az ügyfelek, és mi az első naptól ugyanazt akartuk minden laptopos gondra megoldásként:

Gyorsan.
Profin.
Segítőkészen.

Ennyi volt az egész. De pont ez hiányzott akkoriban a számítástechnikai piacról. A laptopszervizes világból meg egészen biztosan.

Onnantól a napjaink így néztek ki:

• 9-től 18-ig nyitva, hárman csináltunk mindent,
• nap közben értékesítés, beszerzés, szerviz, telefon, e-mail, fotózás,
• zárás után éjszaka szervizes javítások, termékfeltöltés vagy webshop-fejlesztés otthon.

És tudod, mennyit vittünk haza? Majdnem egy évig minimálbért — ha jól emlékszem, 70 ezer forint körül.

Nehéz volt elfogadni napi 12-16 óra munkáért, de minden mást visszaforgattunk, mert tudtuk jól: hiába dolgozol éjjel-nappal, ha nincs alkatrész a polcon. A gyorsaság nem lelkesedés kérdése, hanem a készleté is.

Ez a felismerés határozta meg aztán évekig az egész cég fejlődését: rengeteg munka, és visszaforgatni, amit csak lehet.

Kimerítő évek voltak, de fiatalok voltunk és bírtuk. Ma, 15 évvel később valószínűleg már nem lennénk képesek ennyire.

Aztán egy év alatt ki is nőttük azt a 28 négyzetmétert. A Nagykörúton találtunk egy lelakott, romos üzletet.

Ma 20+ fős cég vagyunk, és 14 éve ugyanott találsz meg minket: Budapest, József körút 67. ??

Te mikor jártál nálunk először? Baross utca, József körút, vagy csak a webshopon?

Holnap ezzel folytatjuk: Megtaláltuk az üzletünket, ahol már 14 éve működünk.

15 év, 15 történet, amit eddig nem meséltünk el senkinek: volt köztük szerencse, jó pár melléfogás, egy-két olyan pillanat, amikor nem tudtuk, lesz-e holnap, és rengeteg ember, aki nélkül ma nem tartanánk itt.

A történet első részét itt találod: 15/1.rész - Zsolt - A nap, amikor a panel 8. emeletén eldőlt mi lesz belőlem

A mai a második.

Én voltam az a gyerek, aki bármit, amin sok gomb van, elkezd nyomkodni.
Mert ha megnyomtam őket, TÖRTÉNT valami. És hogy mi történt, az rajtam múlt.

Otthon jó ideig nem volt saját számítógépem. 2001-ig kellett várnom. És pont abban az évben jelent meg a Windows XP.

De a gépen, amit kaptam még Windows 95 futott. És mekkora szerencsém volt!
Mert így meg kellett kérnünk a család egyik ismerősét, hogy rakja fel rá az XP-t.

Gábor átjött, kért egy kólát, leült, és előhozott egy fekete képernyőt (DOS, ha ez mond neked még valamit), beírt pár sort, és a gép elkezdte csinálni, amit „mondott neki”.

Tisztán emlékszem: ültem és bámultam rá, mintha egy varázsló lenne. Ott és akkor döntöttem el, hogy én is ilyen akarok lenni. Beszélni akarok a gépek nyelvén!

Gábor máig nem tudja, mit indított el bennem azon a délutánon. Soha nem tudhatod, kinek vagy éppen példakép. Egy gyereknek néha elég egyetlen ember, aki megmutatja: ez lehetséges.

Onnantól nem volt megállás. Már nagyon fiatalon megtanultam beszélni a gépek nyelvén, és az iskola mellett elkezdtem esténként programozást tanulni. 14 évesen már ismerősök honlapjait készítettem, szervert telepítettem, internetes rádiót üzemeltettünk, és írtam egy programot is, ami munkalapokat tartott nyilván.

Az egyetemig fórumokból tanultam a programozást. Próbálkozásból, teljesen egyedül. Ehhez kellett egy tulajdonság, ami azóta vállalkozóként is visz: nem tudom feladni, amíg magamtól rá nem jövök. Így tanultam zongorázni is. Ezt is magamtól, nem tehetségből, egyszerűen makacsságból.

Nagy szerencsémre a szüleim is látták: ez nem múló hobbi, ebben a „gombnyomkodásban” sokkal több lesz. Így mentem végül mérnökinformatikusnak az egyetemre.

Az egyetem első évében hívott fel Zsolti a Laptopszaki ötletével. Kérdezte, le tudok-e hozzá programozni egy webshopot. Nekem ekkor egy honlapokat készítő saját cégem volt Viktorral, a későbbi harmadik alapítótársunkkal.

De Zsolt ötletei és lelkesedése alapján éreztem: itt nem egy webshopról van szó. Sokkal többről. Úgy éreztem, bármire képesek lehetünk.

Szóval 2011-ben egy sörpadon ülve egymás tenyerébe csaptunk, és beszálltam.

Mindössze 21 éves voltam. Mások bulizni jártak. Én összeszorított foggal fejeztem be az egyetemet a cég mellett. Ahol 300-an indultunk, és 40-en diplomáztunk le.

A programozás sokakat érdekel. De higgy nekem: valódi szenvedély és rengeteg kitartás kell hozzá.

A fotómon annak a csepeli panelháznak a lépcsőjén ülök, ahol a szüleimmel éltem, amikor indultunk. Az összes félretett pénzem beletettem, ami nem volt sok, sőt még kölcsön is kellett kérjek Édesapámtól.

Az elmúlt 15 évben a Laptopszakiban nagyon sok dolog mellett a legfőbb terepem az, ami a háttérben zakatol: a webshop, és azok a modulok és folyamatok, amikkel a kollégáink a mindennapokban dolgoznak.

Ha feljössz a webshopunkba és úgy érzed, hogy pikk-pakk megtaláltad amit keresel, annak a makacsságnak a végeredményével találkozol, ami elhozott engem az úton idáig.

Engem pedig még ma is az a kíváncsiság hajt, mint gyerekként: mi történik, ha megnyomom a gombokat. Csak ma már sokkal több gomb van előttem.

Szóval ha van előtted is egy gomb, amit még nem mertél megnyomni: Tedd meg!

Legfeljebb elrontasz valamit. És aztán próbáld meg újra és újra, ameddig nem sikerül.
Engem ez a kitartás egy 20 fős vállalkozásig hozott.

Holnap az Indulással folytatjuk ➡️

15 év, 15 történet, amit eddig nem meséltünk el senkinek: volt köztük szerencse, jó pár melléfogás, egy-két olyan pillanat, amikor nem tudtuk, lesz-e holnap, és rengeteg ember, aki nélkül ma nem tartanánk itt.

Ez ma az első.

LAPTOPSZAKI STORY, 15/1 — Zsolt

10 évesen elrontottam Édesanyám munkahelyi gépét. Így kezdődött minden.

Nemrég arról írtunk, miért lett hirtelen aranyáron a laptop memória, és hogy a gyártók a jövőben akár vissza is léphetnek a 8 GB-os konfigurációkhoz. Most pedig itt van egy hír, amitől az embernek elmegy a kedve az egésztől.

A Windows 11 beépített Időjárás alkalmazása bizonyos esetekben 1,2 GB rendszermemóriát is elfogyaszt. Azért, hogy megmutassa, hány fok van kint.

Egy 8 GB-os laptopon ez a gép memóriájának nagyjából a húsz százaléka. Egyetlen alkalmazás. Ami ráadásul reklámokat is mutat közben.

Ha az elmúlt hetekben ránéztél a laptop memória (RAM) vagy a háttértár (SSD) árakra, valószínűleg te is felszisszentél. Ami korábban megfizethető tételnek számított, az most hirtelen aranyárban van. Nem túlzás: a piac teljesen felfordult, és a drágulás olyan mértékű, amire évek óta nem volt példa. De mi áll a háttérben? Miért lett hirtelen a legkeresettebb és legdrágább alkatrész a memóriamodul?

A válasz egyszerű, de a hatása annál bonyolultabb: az MI (Mesterséges Intelligencia) mindent felzabál.

A Laptopszaki alapítói és cégvezetői, Szegedi Tamás és Malatidesz Zsolt

Második alkalommal nyerte el a Laptopszaki.hu a DreamJobs állásportál Szerethető Munkahelyek díját, amelyet minden évben az álláskeresők szavazatai alapján ítélnek oda.

(Ha szívesen csatlakoznál a csapatunkhoz, nézd meg a nyitott pozícióinkat a karrier oldalunkon, katt ide: https://www.laptopszaki.hu/karrier)

Idén országosan több mint 1900 cég indult a versenyben, és 30 000+ szavazat alapján nyerte el a Laptopszaki az elismerést.

Minden laptopozó találkozott már azzal a bosszantó jelenséggel, amikor bekapcsolja a gépét, és az óra valami furcsa időt mutat – vagy évekkel ezelőtti dátumot, vagy teljesen helytelen időt. De mi okozza ezt a problémát, és hogyan lehet megoldani?

Mi történik valójában?

A laptopok két különböző helyen tárolják az időt. Az egyik a Windows operációs rendszer, amely az interneten keresztül szinkronizálódik a világórával. A másik egy apró elem, a CMOS elem, amely akkor is működik, amikor a laptop ki van kapcsolva, és fenntartja az alapvető rendszerbeállításokat, köztük az időt is.

Akár otthon dolgozunk, akár tanulunk vagy filmet néznénk nagyobb képernyőn, egy külső monitor rengeteget segíthet. De mit tehetünk, ha a laptop egyszerűen nem hajlandó együttműködni, és nem jelenik meg semmi a monitoron? Szerencsére a probléma megoldása gyakran egyszerűbb, mint gondolnánk. Most megmutatjuk, mik lehetnek az okok, és hogyan lehet őket laikusként is orvosolni.